logo
image1 image2 image3

LSU-10 MÁJUS 13

Múlt vasárnap, 2018. május 13-án játszottuk 4. mérkőzésünket az LSU-10 Budapest Baby Bajnokság Piros csoportjában.

Ellenfelünk az őszi szezonban velünk azonos csoportban versenyző Oázis SC csapata volt. Súlyos, 8:2-es vereséget szenvedtünk.

Sem védekezésben, sem támadásban nem volt pozitívan értékelhető momentum részünkről, egy olyan csapat ellen ráadásul, amelyik gyakorlatilag egy akcelerált játékosból és az azt kiszolgáló, a mieinknél adottságokban és képességekben alacsonyabb szinten álló “személyzetből” áll.

Az egy szál játékost nem sikerült semlegesítenünk, vagy gólt lőtt, vagy kiállítást/büntetőt harcolt ki (egytől egyig jogosak voltak sajnos az ítéletek). Támadásaink pedig nem hogy haloványak voltak, azt kell mondjam, NEM voltak. Álltunk egy helyben, az egyébként megfelelő úszástudással rendelkező játékosaink fásultan, különösebb kedv és akarat nélkül indultak csak el, ha egyáltalán elindultak.

Pozitív azonban, hogy a rengeteg hibás “pontot”, hiányosságot felismerve, rendszerezve, átbeszélve Szabi bácsival, többek között ezen a mérkőzéseken tapasztaltak alapján is, meg tudtuk és meg is határoztuk azt az irányt, ami mentén haladva építjük fel a HabaWaba tornáig hátralévő időszak edzéseit: megnöveltük a heti edzések óraszámát, és alapjaiban változtattunk/változtatunk az edzések struktúráján is.

Soma

1996 Váci Vízilabda SE hivatalos weboldala

2600 Vác, Ady Endre sétány 16.

e-mail: vacivizilabdase@gmail.com

Egyesületi számlaszám: OTP: 11742094-20150279